Oroszlánkölykök

Ede az önfeledt játszadozás közben teljesen megfeledkezett az idő múlásáról. Pajtásával már délelőtt óta kint voltak a faluhoz közeli erdőben. Nem törődtek a körülöttük zajló háborúval. Már megszokták a távolban eldördülő fegyverek hangját. Minden egyes ilyen alkalomkor létrejött egy új világ. A sivár valóság csak a távolban derengett. Segített elviselni Edének szülei hiányát. Ám ezt a szép világot hamarosan megsemmisítette egy eget rengető robbanás. Ez nem olyan volt mint a többi. Sokkal elementálisabb és jóval közelebbről hallatszott. A két fiú azonnal elrejtőzött a legközelebbi bokorba. Talán már ilyen közel járnak az oroszok? Újabb detonáció rázta meg a földet, habár gyengébb volt mint elődje.
-Mi volt ez?-kérdezte kissé remegő hangon barátja kit egyszerűen csak Pistinek hívtak pedig becsületes neve Acél Jónás volt.
-Nem tudom, lehet hogy itt vannak a ruszkik.-válaszolta suttogva Ede.
-Kik....kik azok a ruszkik?-kérdezte Pisti még mindig kissé remegve.
-Muti mesélt róluk. Rossz emberek akik elpusztítanak mindent.
-Én félek tőlük.
-Én is....-értett egyet Ede.
Hirtelen minden csendes lett. Még a komisz dalos madár sem zajongott aki már jó párszor túl járt az őt üldöző fiúk eszén. Üvöltözés hallatszott a távolban, habár nem igazán volt érthető. A legények továbbra is csöndben meghúzták magukat. Talán a félelem faragott belőlük ilyen csendes bujdosókat. Úgy lapultak hogy egy tapasztalt partizán is megirigyelhette volna őket. Hamarosan léptek hallatszottak. Öt szürke ruhás alak tűnt fel. Ede jól megnézte magának őket. Az egyik jóval vészjóslóbbnak tűnt mint a többi. Talán a tányérsapka tette vagy egyszerűen csak a mogorva nézése. Önkéntelen vicsor ült az arcán. "Akár a szomszéd tacskó kutyája."
-gondolta magában. Némi hasonlóságot vélt felfedezni a két élőlény fizimiskája között. Ennek a gondolatnak a hatására olyan nevetés inger kerítette hatalmába hogy alig tudta visszatartani. Végül hangosan felnevetett.
Az alakok hirtelen hátra néztek, de rögtön meg is enyhültek mikor megszólalt az énekes madár. Lehet hogy ő is csak a "tacskó fejűt" méltatta. Nem sokkal később tiszta lett a terep. A két fiú előbújt rejtekéből.
Nem messze füstfelhő gomolygott. Így szólt Ede:
-Nézzük meg mi van ott.
-De mi van ha ott vannak a ruszkik?
-Csak távolról nézzük meg.-válaszolta Ede.
-Lehet hogy haza kéne menni....-tétovázott Pisti.
-Gyere már.
Ede elindult a füst irányába. Pisti kisvártatva követte. Egy perc gyaloglás után megpillantották a füst forrását.
Egy kiégett páncélos maradványai. Erre bizony nem lett volna büszke a Führer, a német felségjel már kivehetetlen volt a lövegtorony oldalán. A jármű tornya látszott már csak ki a mocsárból. Tetőlemeze fölhajlott. Úgy nézett ki akár egy felnyitott konzerv. Ede és Pisti fantáziáját beindította a látvány. Háborúsdit kezdtek játszani. Ede felmászott a lövegtorony még éppen maradt részére és mint tankparancsok "irányította" a járművet. Pisti is csatlakozott hozzá. Ismét játszottak mint nem sokkal ezelőtt. Pisti egyszer csak valami fémesen csillogó tárgyra lett figyelmes. Leugrott a páncélosról és odarohant megnézni. Egy jókora üres töltényhüvely hevert a földön. Valahogy épségben túlélte a robbantást. Felülete aranyosan fénylett.
-Nézd Ede mit találtam.
-Mi ez?- futott hozzá Ede.
-Nem tudom, lehet hogy arany.
-Abból vehetnénk rengeteg cukrot!-kiáltott fel Ede.
Kiváló üzleti érzéke megmutatkozott Pistinek és így szólt:
-Keresünk még több ilyet!
A két fiú se szó se beszéd kutatni kezdett. Igazi aranylázban égtek. Kalifornia ehhez képest csak jelentéktelen vállalkozás volt. Mindenhol keresték az "aranyat" legalább egy órán keresztül. Délután négy óra felé járt már az idő de a kincskeresés nem járt sikerrel. A fiúk felkapták a zsákmányt és elindultak hazafelé.

Sarokba szorított oroszlán

A II.világháború végén járunk. A bajszos urak a végső menetre készülnek a nagy kártyapartiban. Habár egyértelműen a kocka alakút viselő veszti a tétet. Nem nagy kártyajátékos. Ellenben nem hajlandó eldobni a lapokat. Kitartóan szorongatja őket hátha a szerencse mellé áll. Hajdani dicső hadserege mely a "villámháború" segítségével elfoglalta Európát most hasonló sebességgel vonul vissza. A szovjetek előbb lőnek és utána sem kérdeznek. Ezt minden német katona tudja. Nem mintha ők nem szolgáltak volna rá erre a "baráti gesztusra".
A Dunántúl dimbes-dombos tájait tapossák már a német bakancsok szorosan nyomukban az ellenséggel. Sokkal jobb terep a gyalogságnak mint az alföldi síkság. Annál inkább kevésbé kedvelik páncélosokban aszalódó kollégáik. Ennek a területnek meg van az a mókás szokása hogy elnyeli az óvatlan harcjárműveket. Ahhoz hasonló lápokban melyek egykor Szigetvárat is körbevették. Ilyen eset történt nem messze egy kis sváb falutól. A tank parancsnoka bizony éktelen haragra gerjedt és nemesi porosz származását igencsak megcáfolva szitkozódott, akár egy kocsmatöltelék. Még mindig nem látva a dühtől megparancsolta hogy azonnal húzzák ki a harckocsit.
-Uram ez képtelenség-válaszolta hitetlenkedve a lövegkezelő.
-Akkor azonnal hívjon ide egy műszaki mentőt.Ez parancs!
-A rádió már víz alatt van, uram.- válaszolta a rádiós.
A tiszt tajtékozva a dühtől még mindig becsülete megmentése miatt aggódott. Nemrég kerűlt ki a tiszti iskolából. Első bevetése volt ez.Családja nem fogja ember számba venni ha kitüntetés nélkül megy haza.
-Fel kéne robbantanunk. Nehogy a bolsevikok kezére jusson-vetette fel a sofőr miközben rágyújtott egy cigarettára.
-Maga csak ne osztogasson itt parancsokat. Maga vezetett bele minket ebbe az átkozott mocsárba!-ordított torka szakadtából a parancsnok.
-Ne üvöltsön mert...
-Pofa be vagy itt helyben főbe lövöm.
-De....
A sofőrnek elakadt a szava amikor egyszer csak szembenézett egy német Lugerrel. A parancsnok keze remegett még sosem volt ilyen ideges. A személyzet tagjai úgy gondolták a tiszt megörült.
Pár perc kínos csend után eltette a fegyvert.
-Robbantsák fel...- mondta lemondóan.
A detonáció után elindultak a közeli falvacska felé.

Üdvözlet!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam gondolataim, saját magam által kreált írásaim, de ez szolgál nagyra törő terveim első lépcsőfoka gyanánt is. Ezzel máris többet mondtam a kelleténél. Így mindenki érezze magát a sorskegyeltjének hogy eme nagyívű sorokba bepillantást nyerhet. Na de ezt a fellengzőséget félre téve célom színvonalas írásokkal szórakoztatni az arra vágyókat (meg az arra nem vágyókat), amelyekben valós és valótlan események kerülnek terítékre. Remélem sikerül meghozni a kedvet egy kis olvasgatáshoz. Béke veletek!